Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Beri-ETO 1-3 | Tízből tíz győzelem!

Hibátlan felsőházi teljesítményére Berettyón tette fel a koronát a Rába ETO futsal csapata. Az ETO 1-1-es félidőt követően, magabiztos játékkal 3-1-re verte meg a Mezei-Vill együttesét. A győriek két fordulóval korábban már szerezték meg a hatodik bajnoki címüket és 100%-kosan zártak a Rájátszásban.

Beri-ETO 1-3 | Tízből tíz győzelem!

Pedig nem indult jól a rangadó az ETO számára, a 7. másodpercben megszerezte a vezetést a Beri. az első kapura lövést Matkovics kitolta, a labdára startoló Szabó Pétert üldöző Drahovsky a hatoson belül testtel meglökte, majd a hazai játékos a vétlen Matkovics lábában megbotlott és nagyot esett. A játékvezető által megítélt büntetőt Trencsényi lőtte a bal sarokra, a jó irányba mozduló Matkovics kezéről perdült a hálóba a labda (1-0).

Egyből nagy iram és küzdelem jellemezte a mérkőzést, a hazai lendület nem sokáig tartott, kiegyenlítődött a játék, mindkét csapat jól tette a dolgát, mindkét kapus Tihanyi és Matkovics is jól dolgozott. Emellett Juanra, Harnisch és Alex kapufája is jelezte, érik a címvédő egyenlítése. A hajrára megerősödött győri támadások után a 19. percben tudott a bajnok egyenlíteni, mikor Drahovsky egy oldalberúgást követően lőtt középről nagy gólt Tihanyi kapujába (1-1).

A szünet után megváltozott a játék képe, az ETO átvette az irányítást, a Beri csak kontrákkal tudott próbálkozni. A 24. percben átvette a vezetést a Rába. Drahovsky adott jó labdát Juanrának, akinek csak a kapuba kellett húzni a labdát (1-2). Majdnem tovább növelte előnyét az ETO egy perccel később, Seidler emelését a gól vonalról vágta ki Szabó.

A hazai csapatnak is megvoltak a lehetőségei, azonban nem ők egyenlítettek, hanem az ETO állította be a végeredményt. Szép támadás végén Solano emelt látványos mozdulattal a hazai kapuba (1-3). A vészkapus játékkal kombináló Mezei-Vill ellen nagyon jól védekezett az ETO, tette ezt úgy, hogy hosszú percekig 5 faulttal játszottak. A hajrára felpaprikásodott a hangulat, a győriek spanyol edzőjét Jordi Illát küldték le a pályáról, miután a Juanra ellen elkövetett négy fault közül egyet sem fújtak be a bírók, és nem tetszést nyilvánított.

Nem változott az eredmény, az ETO-t csak egy félidőn tudta féken tartani a Berettyó hazai pályán, majd jött a második 20 perc, amiben aztán a bajnok végérvényesen eldöntötte a rangadót.

Jordi Illa: Nagyon örülök, hogy megtudtuk nyerni az utolsó meccsünket. Jók voltunk, azonban az első félidőben nagyobb ellenállásba ütköztünk, mindkét csapat nagyot küzdött a szünetig, megvoltak a helyzetek mindkét oldalon. Hátrányba kerültünk egy véleményes büntetővel – amúgy a játékvezetéssel nem kívánok foglalkozni – majd a szünet után sokkal jobbak voltunk ellenfelünknél, mind labdatartásban, támadásban, védekezésben. Sikerült két góllal meglépnünk, a Beri vészkapus játékkal sem tudott felzárkózni. Jól védekeztünk agresszívan le tudtunk támadni, ami meghozta gyümölcsét. Az 5 faultunk után is végig kézben tartottuk a mérkőzést és megérdemelten nyertük meg a Felsőházban tízből a 10. meccsünket is. Gratulálok a csapatnak a stábnak az egész éves munkájáért, nagy munka volt, hosszú volt nagyon a szezon. A sikerek után jöhet a megérdemelt pihenés!

Turzó József: Az elmúlt mérkőzések bélyege hagyott nyomot a csapaton. Búcsúzni szépen szabad, megpróbáltuk megnehezíteni az ETO dolgát. Nyilván nem csak az első félidőben, hanem az egész mérkőzésen sikerült, de az ETO ennyivel jobb csapat. Sajnos nem sikerült elérni a célokat. Megvoltak a lehetőségek, de a Győr minőségben ebben ma jobb volt, jobban kihasználta helyzeteit. Abszolút értelemben is a legrosszabb szezonunkon vagyunk túl, sőt az elmúlt 10 év óta nem szerepeltünk ilyen rosszul. Úgy mondanám, hogy nem egyre jobb csapatok vannak - nem kicsinyíteni akarom ezzel a Haladás és a Dunaújváros módszereit - hanem szét eső volt sajnos a játékunk. Mindenképpen látni kell, hogy ennél többre van szükség, hogy lépést tudjunk tartani az élmezőnnyel. Remélem jövőre másképp teljesít a Mezei-Vill, mint ahogy ezt ebben az évben tette.

MVFC-Berettyóújfalu - Rába ETO 1-3 (1-1)

Berettyóújfalu, NB I-es férfimérkőzés, felsőház. V.: Viczián, Flinta.

MVFC: Tihanyi – Komáromi, Szabó P., Trencsényi, Dávid. Cs.: Klochko, Harmati, Jakab, Stanic, Gál, Mezei, Vulovic, László. Edző: Turzó József.

ETO: Matkovics – Solano, Harnisch, Drahovsky, Sáhó. Cs.: Alex, Juanra, Seidler, Rick, Amrani, Jakatics, Farkas B., Tóth Gy., Alasztics. Edző: Jordi Illa.
Gsz.: Trencsényi (1., büntetőből), ill. Drahovsky (20.), Juanra (24.), Solano (33.)

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó videó


Kapcsolódó hírek

Berettyón zárja a szezont a Bajnok

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink